murieniko.gp; A legfrissebb hírek a tehetséges énekesnőről!
Welcome.


Muri Enikő 1990. április 24.- én született Nyíregyházán, magyar énekesnő, az X-Faktor második évadjának 2. helyezettje és egyben legjobb női hangja. Enikő már gyermekkorában elkezdte az éneklést. 2006-ban, mindössze tizenhat esztendősen vett részt a VIVA TV Shibuya című karaokeműsorában, amelyet meg is nyert. 2010-ben jelentkezett először az X-Faktor című tehetségkutató-műsorba, de a Mentorok Házánál kiesett. Ekkor nagy csalódás érte s úgy döntött, hogy abbahagyja az éneklést, azonban 2011-ben újra jelentkezett, s ez alkalommal bejutott az élő műsorokba ekkori mentora, Nagy Feró által, végül a tehetségkutató második helyezettje lett, mellyel az RTL Klub műsorának legsikeresebb énekesnőjévé vált. A Madách Színházban 2011 decemberében megkapta az Én, József Attila című darab női főszerepét. 2012. augusztus 27-én jelent meg első önálló stúdióalbuma, Enciklopédia címmel.

Muri Enikő Extra Online Hírek

 
Elite

   
   
  

Főként sztáros oldalak helye. Inkább meghívásos, de jelentkezhetsz is a chatben. 20/12 hely foglalt.

 
Chat
 
Munkálatok

Az első X
Mi: CD
Státusz: Kész
Ki : Saját maga.

 

Enciklopédia
Mi: CD
Státusz: Kész
Ki: Saját Maga

 

Én József Attila
Mi: Musical
Státusz: Kész
Ki: Vágó Márta

 
murieniko.gp


Az oldal nem áll kapcsolatban Muri Enikővel, és a rokonaival illetve barátival sem, ez csak egy rajongói lap. A lapon a tartalom saját, a hírek és képek forrása fel van tüntetve. Az oldal egy nagy szünet után 2012. szeptember 20.- án nyitotta meg újra a kapuit. A tartalom másolása szigorúan tilos. A design saját készítésű, a css alapja pedig a candyshop tulajdona. 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Érdekességek
Érdekességek : Twilight

Twilight


Enikő is szeretei a Twiligt Sagat, bár inkább előnyben részesíti a könyveket mint a filmváltozatot. A történettel anyukája ismertett meg, és azóta is nagyon szereti Stephenie Meyer könyvsorozatát.

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!